A Pannon Egyetem jelszava: a fenntartható versenyképesség
Míg országos szinten csökken az egyetemisták száma, a Pannon Egyetemen az elmúlt három évben húsz százalékkal nőtt az aktív hallgatók aránya. A hazai és nemzetközi képzéseiket folyamatosan fejlesztik, és még nagyobb figyelmet szentelnek a tehetségmenedzsmentnek. Folytatódnak az energetikai felújítások, már az eddigiekkel is százmilliókat takarítanak meg. Idén is megszervezik a Veszprémi Egyetemi Napokat. Többek között erről szólt a Pannon Egyetem sajtótájékoztatóján dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár.
Két éve a veszprémi alsó kampusznál szó szerint is lebontották a kerítést, ezzel párhuzamosan pedig az egyetem és a város szorosabbra fűzte stratégiai céljait. Így a legtöbb Pannon Egyetemhez kapcsolódó hír veszprémi közügynek is tekinthető. Ennek tükrében is értelmezhető mindaz, ami a hagyományos évindító sajtóreggelin hangzott el. - Kiegyensúlyozottan folytatjuk azt a munkát, amit dr. Gelencsér András, az egyetem korábbi rektora elkezdett - hangsúlyozta dr. Abonyi János, aki tavaly július óta vezeti e tisztségben az intézményt. Az eredmények között sorolta fel, hogy sikerült megújítaniuk a vegyészképzési akkreditációikat. Ezt az egész világon a brit vegyészmérnökök szervezete végzi. Az egyetemi rangsorokban is előreléptek. Folyamatosan fejlesztik a hazai és a nemzetközi képzéseiket. Elindították, 54 hallgatóval, a környezeti, társadalmi és irányítási szakemberek mesterképzését, jövőre elindítják a tesztmérnök-képzést is. Már a nappali tagozatos hallgatók is dolgozhatnak a leendő hivatásukban. A középiskolások pedig bekapcsolódhatnak az egyetem életébe a Stem Akadémián, az egyetem mérnöki karán, és ösztöndíjra is pályázhatnak. A sport és tanulás programjukra is várják a jelentkezéseket - sorolta a tényeket és a terveket. Fenntartható versenyképesség - ez az idei jelszava, és hosszú távú célja az egyetemnek, emelte ki Csillag Zsolt, az egyetem kancellárja. Két összefüggésre utalt. Az elmúlt három évben húsz százalékkal emelkedett az aktív hallgatói létszám, holott az országos statisztikák csökkenő tendenciát mutatnak. A fenntartható versenyképesség az üzemeltetésben is érvényesül: a veszprémi kampuszon az elmúlt években végrehajtott energetikai beruházásoknak köszönhetően százmillió forintos nagyságrendben mérhető a rezsimegtakarítás. A következő nagyobb beruházásuk a nagykanizsai kampusz energetikai felújítása lesz, ahol kétmilliárd forintból, részben pályázati támogatásból finanszírozzák a költségeket. A kancellár hozzátette: szeretné tartani magát korábbi ígéretéhez, s 2030-ig a Pannon Egyetem összes kampuszán elvégzik az energetikai felújításokat. Az egyetemre jelenleg 5700 aktív hallgató jár, közülük csaknem 400-an külföldről érkeztek Veszprémbe. A nemzetközi jelenlétet tovább szeretnék erősíteni, hiszen - ahogy dr. Abonyi János rámutatott -, az egyetemek között már nem csupán az országhatárok közötti, hanem globális a verseny. Ezért mind az idegen nyelvű képzések területén, mind a külföldi hallgatók fogadásával szeretnék a pozícióikat erősíteni - eközben nem engednek a szakmai minőségből. Az intézményen belül elindított tehetséggondozó programnak, vagyis a tehetségmenedzsmentnek köszönhetően a kritikus szakokon ma már csak húsz százalékos a lemorzsolódás, ami korábban ötven százalékos volt. Abban hisznek, hogy minden hallgatónak adni kell egy olyan víziót a jövőjére vonatkozóan, ami a saját kompetenciáira, tehetségére épül. Ezt a programot már pedig kiterjesztették a középiskolás korosztályra is. Számos tudományterületen zajlanak jelenleg is innovatív projektek, a Pannon Egyetemen pedig nem várnak arra, hogy maguktól megtalálják piacukat ezek a fejlesztések. Létrehoznak majd egy olyan egyetemi céget, amely, terveik szerint, piacra vezeti a fejlesztéseket, valamint egyfajta sales house-ként erősíti a cégek és az egyetem kapcsolatait. A „mihez ért a Pannon Egyetem” üzenetet szeretnék mindenhova eljuttatni, mondotta Csillag Zsolt. Ez különösen annak tükrében fontos, hogy az egyetemen Pannon régióban gondolkodnak, amikor partnerkörük bővítésén dolgoznak. Így a képzési portfóliójuk alakításakor a helyi gazdasági társaságok igényeit is igyekeznek kiszolgálni. Ezért indítják el jövő tanévtől a tesztmérnöki képzést is, ami kifejezetten a térség autóipari vállalkozásainak szakember-igényeit elégíti majd ki. A képzések szervezésekor jelentős újításokat vezettek be. Dr. Abonyi János elmondta, hogy a nappali tagozatos mesterképzések esetében úgy határozták meg a tanítási rendet, hogy az még inkább igazodjon ahhoz, ha a hallgató munka mellett végzi az egyetemet. Bővítették az ösztöndíj-programjukat is, amiben külön hangsúlyt kapott az élsportolók egyetemi támogatása. Az intézmény jogelődje alapításának tavalyi, hetvenötödik évfordulós programsorozatát követően idén a Humántudományi Kar fog jubilálni, hiszen jogelődjét, a Tanárképző Kart harmincöt évvel ezelőtt, 1990-ben alapították. A kar immár a humántudományok széles skáláján kínál szakokat, ezek közül a pszichológia az egyik legnépszerűbb képzés. Az egyetem vezetésének elképzelései közé tartozik az, hogy jövőben még több területen kapcsolódnak be, meghatározó szerepet vállalnak Veszprém és a térség kreatív iparának fejlesztésében. Csillag Zsolt fontosnak tartja, hogy a Pannon Egyetem szolgáltatásokat nyújtson a városnak és annak a szűkebb városrésznek, amelyben működik. Emlékeztetett rá: megnyílt a B épület földszinti folyosóján egy digitális bankfiók, melyet minden veszprémi lakos igénybe vehet. Mivel az idei év páratlan számú, április végén ismét megszervezik az ország legrégebbi fesztiválját, a Veszprémi Egyetemi Napokat. A legelső VEN-t 1969-ben rendezték. Ugyanabban az évben, viszont pár hónappal korábban, mint a fesztiválok úttörőjének tartott Woodstock-ot...
Cs. B. |