Kongresszusi Központ, Balatonfüred Legyen ez egy színes, befogadó hely!
Lengyel Lili egy éve igazgatója a Balatonfüred Kongresszusi Központnak. A város egyik legújabb intézményében a szakmai konferenciák és találkozók mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a különböző kulturális rendezvények, több országosan ismert előadó, művész, zenész lépett már fel itt. A központ mellett közben épül az új, ötven szobás szálloda, a várhatóan ez év őszre megnyíló hotel új lehetőségeket is teremthet. A programkínálatról, a helyi sajátosságokról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk Lengyel Lilivel.
– Szegedről költöztem ide három évvel ezelőtt egy kínálkozó turisztikai munka kapcsán. Tavaly áprilisban talált meg ez a remek feladat, hogy a kongresszusi központ igazgatását, a piacra való bevezetését koordináljam és munkánkkal, méltó tartalommal töltsük meg ezt a csodálatos központot. Majd 30 éve dolgozom a turizmus területén, a szakmát Szegeden egy orvos kongresszusokat szervező cégnél kezdtem, majd saját utazási irodámat vezettem 25 évig. Irodám stratégiai partnere volt a Szegedi Szabadtéri Játékok szervezőinek is, vagyis nem állt távol tőlem az a szemlélet, hogyan vonzunk látogatókat egy városba és hogyan marasztaljuk 1-2 éjszakás kikapcsolódásra a vendéget. – Szinte a nulláról kellett megformálni az intézmény profilját, megtalálni a helyét a helyi kulturális életben, és kitalálni, kihez is szóljon ez az új létesítmény. Az eltelt egy évben mit sikerült megvalósítani az elképzeléseiből? – Úgy gondolom sikerült kialakítani a ház struktúráját, tisztán látjuk a célokat és pontos terv szerint haladunk afelé, hogy a hazai és a nemzetközi piacon fontos résztvevők legyünk. Első lépésekként az épületben kijavítottuk a technikai és működési gyerekbetegségeket, felépítettünk egy szakmai stábot, és a város egyéb turisztikai szereplőivel együttműködéseket alakítottunk ki. Lehet úgy fogalmazni, hogy az elmúlt évben elkészítettük a termékünket, amivel büszkén mutatkozhatunk be a fórumokon. – Önmagában a kongresszusi központ nehezen lenne értékesíthető, ezért a legfontosabb feladatnak láttam, hogy a szállásadókkal és egyéb kapcsolódó szolgáltatók kínálatával, olyan turisztikai csomagot kínáljunk, mely tökéletes lehetőséget nyújt egy rendezvény megvalósításához. A város kiépült infrastruktúrája, a minőségi szolgáltatók és a kongresszusi központ adottságai, tökéletes lehetőséget kínálnak komoly, nagy létszámú hazai, illetve nemzetközi rendezvények megvalósításához. – Bár kongresszusi központnak épült az intézmény, helyet adnak kulturális rendezvényeknek is, ráadásul igen eltérő műfajokban. Mi alapján határozzák meg a programkínálatot? – Törekszünk arra, hogy évente 6 vagy 8 nagy kongresszusnak adjunk itt helyet, egyenként 700 vagy akár 1500 fős eseményekről legyen szó. Ez adja a tervünk vázát, egy évünk kontúrját. Emellett nagyon fontos, hogy a központot egy igazi nyüzsgő élettérré varázsoljuk és olyan minőségi, kulturális események színtere legyen, ahová örömmel látogat el a helyi közönség. Vezérelvünk, hogy nívós, minőségi programokat hozzunk a városba, új előadásokat, eddig itt ritkán látott produkciókat megmutatva. Kulturális eseményeket szeretnénk szervezni nem csupán csak programokat. – Az elmúlt rövid időszakban elég markáns helyet alakítottak ki maguknak a helyi kulturális életben, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az amúgy is zsúfolt meglévő városi programkínálat mellett nehéz nézőt találni a havi négy-öt előadásra, amelyet szerveznek. – Igyekszünk inkább az elő, utószezoni időszakot megtölteni programokkal, a nyári időszak nem fókusz, hiszen számos szabadtéri eseményt kínál a város. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk az elmúlt egy évben, figyeljük az értékesítés statisztikáit és ennek eredményeként szűrjük le, hogy milyen jellegű programokra nyitott a helyi közönség. Törekszünk rá, hogy egy igazán színes palettát kínáljunk. Hívogatjuk a balatonfüredi lakosokat egy 15 százalékos jegyár kedvezménnyel, hiszen elsősorban a helyi lakosoknak szólnak ezek a kulturális programok. Igyekszünk minden produkció mellé valami fűszert tenni, hogy még érdekesebb és egyedibb legyen, amit nyújtunk. Együttműködünk az iskolákkal, óvodákkal. Felnőtt vendégeinknek közönségtalálkozókat szervezünk. – A Filharmóniával együttműködési megállapodást kötöttünk, így ősztől három ifjúsági és három felnőtt komolyzenei előadást láthatnak majd itt a nézők. Bővítjük a gyerekeknek szóló kínálatunkat, több táncos előadást hívunk majd meg, és szeretnék tematikus hónapokat is a programba illeszteni, – adott hónapban egy-egy ország kultúráját mutatnánk meg többféle szempontból. – Mi a tapasztalat, milyen jellegű rendezvények népszerűek? – Azt látom, hogy a testi-lelki egészséggel foglalkozó előadásaink nagyon népszerűek, erre nagy az igény, ezért ezt mindenképp szeretnénk folytatni, színesíteni. A kamaszkorról például jó lenne több nézőpontból is meghallgatni előadásokat, ezt szervezzük. A könnyűzenei koncertekre is kíváncsiak, illetve az olyan színházi előadásokra, amelyek vidéken nagyon ritkán láthatók. – Milyen tervek vannak a következő évekre? – Szeretnénk a nemzetközi piacra is kilépni. Ez év ősszel részt veszünk a barcelonai szakmai találkozón, az IBTM World Barcelona Meetings & Events Industry Expon. Ez a maga nemében egy nagyon jelentős esemény, bízom benne, hogy meg tudjuk magunkat mutatni és persze Balatonfüredet is képviseljük majd. Lássa a szakma, hogy ez a város milyen gyönyörű, hogy a természeti adottságok mellett van gasztro- és borkultúrája, megfelelő turisztikai infrastruktúrája, intézményei, programkínálata és a repülőtérről másfél óra alatt elérhető. Vannak tervek, ötletek. Figyeljük a hazai kulturális piacot, ha találunk valami izgalmas előadást, igyekszünk meghívni Füredre. Már most nagyjából összeállt az őszi-téli program kínálatunk, nyáron előrukkolunk ezzel is. Annyit elárulhatok, hogy decemberben, amolyan évzáróként a Rakonczai Imre-Kökény Attila duó ad majd koncertet. De nyitott vagyok, bárki ajánlását szívesen veszem. Szeretném, hogy a központnak is ez legyen az egyik erőssége: a különböző műfajok iránti nyitottság. Legyen a központ egy színes, befogadó intézmény, egy élettér, ahol csak a színvonal számít. balatonfured.hu
|