Szentessy László életmű kiállítása Fabulák, mesék a tatai Vármúzeumban, a grafika nyelvén
Fabulák címmel nyílt meg Szentessy László grafikusművész legújabb, gyűjteményes kiállítása a Kuny Domokos Vármúzeum kiállító termében. Óriási volt az érdeklődés a két helyisiséget is betöltő tárlat, és a kiállító művész iránt. A 80 műből álló életmű kiállítás 60 év munkáiból ad visszatekintést, ízelítőt.
Szentessy László művészpályája születési helyén, Esztergomban kezdődött, majd az ifjúkor Neszmélyen, Tatán folytatódott. Az Egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán végzett, szerzett diplomát. 1966 óta kiállítóművész, első tárlatát Esztergomban rendezte, mint az ottani Sigillium művészcsoport alapítója tagja. Közben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen is lediplomázott. Művészetében meghatározó a rajz, a tussal húzott vonalak, a tollrajzok. Rajzkészsége, imponáló témavilága kimeríthetetlen. Szívesen alkalmaz mitológiai ábrázolásokat, középkori álomképeket, ahova néha önmagát is „becsempészi”. Művészi tevékenysége mellett pedagógusként dolgozott, tanított Neszmélyen és Tatán, az Eötvös József Gimnáziumban is. Kövesdi Mónika művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta, a művész 60 évre visszatekintő művészpályát öleli át ez a tárlat. – Úgy gondoltuk, hogy a művész ne csak a legújabb munkáit mutassa meg, hanem az egész életművét, végigkísérve a nagyon gazdag életutat. A tárlaton egyik leghíresebb sorozata, a Carmina Burana is megtekinthető. Jellemző rá a humanizmus, figyel a világra, az emberekre, van benne kritikai szemlélet, humor, irónia, ezek a művein is érződnek. Szentessy László elmondta, nem véletlenül lett grafikus, hiszen apja, nagybátya is festett. Egyszer, még gyerekkorában a ház falát is összefirkálta. Aztán „komolyabb” művek is születtek, eldőlt a grafikusművészi pályafutás. Továbbtanult, bár nehezen sikerült, nem javasolták, nem küldték el jelentkezési lapját. – Meglepődtem, hogy ennyien eljöttek erre a kiállításra. Köszönet külön is Kövesdi Mónikának a tárlat kurátorának, hogy ilyen jól összeválogatta életem különböző ciklusainak grafikáit. Mit is mondhatnék még? Készülök a 90. éves kiállításomra. Az alkotó eddig több, mint száz egyéni kiállítás jegyzett. Munkáságát több alkalommal is elismerték, nívódíjjal jutalmazták. Pedagógusi munkáját Eötvös-éremmel ismerték el. „Tata Városáért” kitüntetést és „Esztergom Kultúrájáért” Babits Mihály díjat kapott. A mostani kiállítás végigkíséri az életművet, a korai, személyes jellegű rajzoktól az utóbbi években született alkotásokig. A megnyitón közreműködött Lévai Ádám grafikusművész és Tóth Zsóka előadóművész. Szentessy László kiállítása június 9-ig tekinthető meg Tatán a Vármúzeumban. KTJ
|