Árpád-kori templomot talált a helyi közösség Rákhegyen A kincsesbányai kincslelet
Kincsesbánya a szocializmus idején, 1966-ban, a helyi bauxitbányászat érdekében létrehozott falu, ám a Fehérvárcsurgói-víztározótól délre eső terület korábban is lakott volt. A helyiek régóta dédelgetik a Vaskapu vár legendáját. Most a kollektív emlékezetet igazolandón újabb tervásatás kezdődött az erdős területen. A régészek munkáját ezúttal is segítette a múzeum Közösségi Régészeti Programja, a vár miatt létrejött Vaskapu Vár Baráti Kör, illetve a helybéliek szorgos igyekezete.
A hipotézis szerint az Árpád-korra jellemző kisvárak "alaprajza” szerint jelölték ki a 2x5 m-es szelvényeket úgy, hogy ásatásról ásatásra évek alatt feltárják a 76 méter átmérőjű várat. A valóság kicsit átírta a terveket, mert ugyan előkerültek falak, amelyek egy hajdani épület, erősség falai, de ezeken túl rengeteg emberi maradványt, csontvázat, tehát temetőt is találtak. Szokás szerint a halottakat a templom köré temették. Valószínűleg ezt a temető-templomot valamikor a 13. század közepén felhagyták, és a környékbeliek mentsvárat építettek belőle vész esetére. Mindezek egy település létére utaló jegyek, amit a megtalált kemence nyoma, a kerámia- és kincsleletek, sarkantyú, buzogány, vasszög, gyűrű tárgyak is erősítenek. Erről szólt a Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontjában tartott sajtótájékoztató, melyen Lehrner Zsolt alpolgármester, Kovács Loránd Olivér a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója, Berek Veronika, ásatásvezető régész, Murányi Mariann, Kincsesbánya polgármestere, s a helyi Vaskapu Vár Baráti Kör vezetője, Ilku Máté vettek részt. A kincslelet érdekessége, hogy cáfolja azt a közhitet, hogy az Árpád-kori kincsek főleg a tatárjáráshoz köthetők. Úgy tűnik, már nem IV. Bélához, hanem már V. Istvánhoz, a fiához, valamint az ún. Bécsi fillérekhez köthetők az utolsó érmék. Ez már a kiskirályok kora, amikor a kevésbé nagy katonai potenciállal vagy befolyással rendelkező nemesek főurak védelmébe ajánlották magukat. Hogyan tovább? A restaurálást követően a nagyközönség számára is bemutatja a kincsegyüttest a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Fő utcai Rendház épületében "A hónap műtárgya” című időszaki kiállítás-sorozat első részeként. Az intézmény és a település teljes összhangban a kutatás folytatását is tervezi. A lokálpatrióta kincsesiek nagy álma, hogy az Árpád-kori magánvár teljes területét feltárják. Ha már a községnek ma nincs temploma és temetője, legalább a múltban, a föld alatt megtalálták ezeket.
Dr. Göde Andrea
|