Az elmúlt közel két évtized eredményeit díjazták Városfejlesztő munkájáért kapott elismerést Tata
Második helyezést ért el a "Városok" kategóriájában Tata az Egyensúly Intézet 2025-ös Településindexében. Az elismerést Michl József polgármester vette át Budapesten, a 2025-ös Településindex díjátadó ünnepségen, az intézet konferenciatermében.
A Településindex a hazai települések, illetve a fővárosi kerületek adottságainak és fejlődésének adatalapú, önkormányzati ciklusokon átívelő értékelését, valamint egymáshoz viszonyított helyzetük nyomon követését teszi lehetővé. Az Egyensúly Intézet adatvezérelt elemzése minden évben méret és típus szerint rangsorolja Magyarország kistelepüléseit, városait, megyeszékhelyeit, valamint a főváros kerületeit. Az értékelés 53 indikátorra és több, mint 360 ezer adatra épül, megragadva egy-egy település fejlettségének legfontosabb aspektusait. Az április 9-i díjátadón Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója és társalapítója elmondta: - Amikor egy település elnyeri az első, második vagy harmadik helyezést, akkor az nem közvélemény-kutatás vagy szubjektív benyomások alapján született, hanem kizárólag statisztikai adatokra épülő eredmény. Így nemcsak az látszik, hogy egy adott évben ki érte el a dobogó valamelyik fokát, hanem az is, hogy évről-évre, illetve hosszú távon a trendek alapján hogyan fejlődik egy város, egy község vagy egy kerület. Ez az index alapvetően azt méri, hogy szerintünk a jövő kihívásaival szemben mennyire reziliens (a sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódó) egy település, tehát nem egy élhetőségi, hanem egy fejlettségi indexről van szó, melyhez a gazdaság, a humánerőforrás, valamint a szélesen vett infrastruktúra és szolgáltatások területéről rendelünk hozzá adatokat. Az Egyensúly Intézet öt kategóriában hirdetett győzteseket: - Kistelepülések (5000-nél kevesebb lakos) - Kisvárosok és nagyobb községek (5001-15 000 lakos) - Városok (15 000-nél több lakos) - Megyeszékhelyek - Fővárosi kerületek Tata, a városok kategóriában ért el második helyezést, vármegyénkből elsőként. A díjátadón elhangzott indoklás szerint Tata, kiegyensúlyozott fejlettségmutatójának köszönhetően került a második helyre, kiemelten a közlekedési infrastruktúra, a kulturális élet és a különböző közösségi terek vonatkozásában. Az indoklás kitért arra is, hogy a városban jelentős a múzeumlátogatók aránya és a közterületi rekreációs lehetőségek számában is az élmezőnyben van Tata. - A tatai születésű Magyary Zoltán azt mondta - köszönte meg az elismerést Michl József -, hogy ha azt akarjuk, hogy valami jó legyen, akkor csináljuk meg magunk. Így van ez a mi munkánkban is, hiszen ha mindig külső segítségre várunk, akkor kevés dolog valósul meg, ehelyett sokkal fontosabb, hogy hosszú távra tervezve, a lehetőségeinket jól hasznosítva, mindent megtegyünk mi magunk a közösségünkért. - 2006-ban alkottuk meg a Magyary-tervet, amely egy évtizedekre szóló fejlesztési programunk, s ennek mentén haladunk, miközben időről-időre megújítjuk, és a tataiak számára is elérhetővé tesszük. Hálásan köszönjük, hogy mi is bekerülhettünk a díjazottak körébe, hiszen ez elismerése annak a közel két évtizedes munkának is, amelyet az önkormányzat és a korábbi képviselő-testületek végeztek, a tataiakkal együttműködve. Szívből gratulálok a tataiaknak, hiszen ez a díj elsősorban a tataiaké, a tatai vállalkozóké, intézményeké és közösségeké. TO
|