A több hajóban is kárt okozó viharos időjárás ellenére, ugyan a vártnál kevesebb, mintegy ötszáz vitorlással elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Kedvező szélben versenyezhettek a vitorlázók, és délután két óra körül akár be is érkeztek az első hajók a célba. A Balaton-kerülő vitorlásverseny ideje alatt ezúttal is három napon keresztül programok várták az érdeklődőket a parton. A versenyt élőben lehetett követni a Vitorlás téren kihelyezett óriás kivetítőn.
4 óra 24 perces idővel befutott a balatonfüredi célba a magyar tervezésű és építésű kétárbocos katamarán, a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty, ezzel hatodszor nyerte meg a Kékszalagot. Közel 40 percet javítottak a saját rekordjukon, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva, minden pályajelet elsőként kerülve teljesítették a Kékszalagot.
- Élveztük nagyon, de ettől függetlenül voltak izgalmas pillanatok. Volt mikor 30 csomósnál is erősebb szél fújt. Úgy ítéltük meg, hogy ebben a bizonytalan időjárásban a biztonságra való törekvés lesz az eredményes taktika - nyilatkozta a kékszalag.hu portálnak Józsa Márton kormányos.
A győztes hajó legénysége: Józsa Márton Miklós kormányos, Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Bagyó Áron, Józsa-Kovács Attila, Erőss Loránd János, Illésy Márton, Kaszó Márk.
A Vándor Róbert kormányozta RSM futott be másodikként a célba szintén a régi rekordon belül teljesítve az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat 4 óra 33 perc 32 másodperces idővel. A Virág Flóra kormányozta KÜRT - Team Kaáli lett a harmadik hajó.
A Kékszalagon az egytestű hajók kategóriában is új rekord született. A Szamuráj Jack lett az első egytestű hajó, amely célba ért a versenyen, Takács Péter és csapata abszolút hatodikként, a Yardstick Open kategória győzteseként futott be Balatonfüredre, és 8 óra 35 perces idejével megdöntötte a Principessa 2023-as, 8:59-es csúcsát.
Forrás: balatonfured.hu |