Jó idő, jó programok, jó hangulat Főzőverseny és Borünnep Bánhidán
Immár hagyománnyá érett, hogy a Bánhidai Baráti Kör Egyesület mintegy nyárköszöntőként családi összejövetelre hívja a tatabányaiakat. Az idei rendezvény színes forgatagot, vidám hangulatot hozott, ráadásul az égiek is a szervezőkkel voltak, hiszen ragyogó napsütésben kerülhetett sor a bánhidai borünnepre, és főzőversenyre.
A főzőverseny résztvevői már délelőtt nekiveselkedtek, hogy elkészítsék ételeiket. Nyolc társaság mérte össze tudását, hogy ki tud ízletesebb gulyást főzni. Nehéz dolga volt a zsűrinek, de végül döntöttek, és a Vértesker gárdája nyert, a Kóborló és a Zöld Család csapata előtt. A délután a főzőverseny díjátadásával kezdődött, majd vidám, szlovák nemzetiségi műsort adtak a Jókai Mór Általános Iskola diákjai, és bemutatkoztak a Szent Erzsébet Óvoda kisgyermekei is. A "Bányamanók tánca" című rajzpályázat eredményhirdetésére is sor került, összesen 38 pályázó 42 alkotását tekinthették meg az érdeklődők a rögtönzött kiállításon. A helyi és környékbeli borászatok, pincészetek finom nedűit is megkóstolhatták a vendégek, sőt, messzebbről, Felvidékről, Vajdaságból és Muravidékről is érkeztek borászok, volt tehát bőven választék. A jó hangulatról a jól ismert harmonikás előadó, Herczog Ricsi gondoskodott hangszerével. Míg a felnőttek iszogattak és eszegettek, a gyerekek kipróbálhatták a Sipos Vidámpark játékait, és persze nyalánkságból, édességből sem volt hiány. A tombolasorsolás főnyereménye egy kétszemélyes szlovéniai út volt. A nyereményeket és a díjakat Visegrádi József, a Bánhidai Baráti Kör Egyesület elnöke és kollégái adták át. A kora estig tartó mulatsághoz a talpalávalót Szotyori László szolgáltatta. A nap folyamán Kiss T. József kollégánk bőszen kattogtatta fényképezőgépét, az ő fotói segítségével idézzük fel a jól sikerült rendezvényt. TO |