Fiatal tehetségeket díjaztak és átadták az első Schmidt Csaba Ösztöndíjakat is
Ünnepélyes keretek között adták át a közelmúltban a Tatabányai Ifjú Tehetségekért Alapítvány - TITA - idei pályázati díjait, illetve első ízben vehette át a város gimnáziumainak egy-egy végzős hallgatója a Schmidt Csaba Ösztöndíjat, melyet Tatabánya elhunyt polgármesterének, a TITA alapítójának tiszteletére hívtak életre. Az Edutus Egyetem aulájában szép számú vendégsereg gyűlt össze az ünnepre, akiket Némethné dr. Gál Andrea, az Edutus Egyetem rektora, dr. Kancz Csaba főispán, valamint Borsó Tibor, a vármegyei közgyűlés alelnöke köszöntött.
Kántor Péter, az alapítvány kuratóriumának elnökétől megtudtuk, hogy minden évben sport, művészet és tanulmányi kategóriákban hirdetnek pályázatot, melyekkel a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat kívánják elismerni, segíteni. Ugyancsak a fiatalokat kívánja támogatni a Schmidt Csaba Ösztöndíj, mely gimnáziumonként egy-egy olyan végzős tatabányai tanuló számára nyújt segítséget, akik nem csak a tanulmányi munkában, de a közösségi életben való szereplésükért is példaként állíthatók korosztályuk számára.
Az idei év díjazottjai az alábbiak: Művészeti kategória 1. Somogyi Tifani Georgina 2. Kaszás Lilla Kata 3. Vámosi Patrik Sport kategória 1. Jackl Vivien 2. Rózsahegyi Bori 3. Kunyik Botond Különdíj: Vörös Abigél, Vasas Bendegúz Tanulmányi kategória 1. Mürkl Máté 2. Volom Laura 3. Pintér Hanna Schmidt Csaba Ösztöndíjban részesültek: Sáhó Márton Szedresi Péter Tóth Márk János
|