Közgyűlést tartott a Komárom-Esztergom Vármegyei Iparszövetség - "KISZÖV" Az új elnök viszi tovább az ügyeket
A Komárom-Esztergom Vármegyei Ipartestület - KISZÖV közgyűlésén a szervezet új elnöke, Beke Zoltán köszöntötte a megjelenteket, köztük külön kiemelve vendégüket, Szűcs Györgyöt, a Dorogi Ipartestület elnökét.
Az eseményre Peredi Zoltán, az Edutus Egyetem Műszaki Intézetének vezetője is meghívást kapott, de sajnálatos módon le kellett mondania a találkozót, de elküldte írásos beszámolóját az Edutus Egyetem és a KISZÖV eddigi együttműködéséről, melyet Beke Zoltán röviden ismertetett. A megállapodás lényege, hogy az egyetem és a KISZÖV közös és összehangolt kommunikációt folytatnak, egymás tevékenységét kölcsönösen népszerűsítik, egymást kölcsönösen meghívják a rendezvényeikre, és folyamatosan együttműködnek. Ennek a felek eleget is tettek, hiszen a KISZÖV elnöksége több alkalommal kihelyezett ülések keretében ismerte meg az egyetem Műszaki Intézetének munkáját - tudtuk meg a beszámolóból. Ezt követően Beke Zoltán ismertette a Komárom-Esztergom Vármegyei Iparszövetség elnökségének és ügyintéző szervezetének 2024. évi tevékenységéről és 2025. évi terveiről szóló beszámolót. Az eseményen Szűcs György is felszólalt, beszédében többek között szorgalmazta a vármegyei KKV-stratégia megújítását, hiszen amióta az elkészült, olyan jelentős dolgok történtek, mint például a Covid-járvány, ukrán háború, hatalmas inflációval kellett szembe néznünk. Arra is felhívta a figyelmet, hogy helyi szintekre lebontott kkv-stratégiára van szükség, mert nem ugyanazokkal a problémákkal kell szembe nézniük a vállalkozásoknak az ország egyes területein. Kkv-stratégia kell, hogy legyen az Európai Uniónak, Magyarországnak, a régióknak, a vármegyéknek, sőt a járásoknak, kistérségeknek is. Az ehhez szükséges adatok felméréséhez az együttműködő szervezetek nevében ezúton is felajánlotta, hogy felméréseket készítenek egy megfelelően összeállított kérdőív kitöltésével. A Felügyelő Bizottság 2024. évi munkájáról Kovács Zoltán, FB-elnök számolt be, majd a tagság egyhangúlag megszavazott minden, a napirendre tűzött beszámolót, illetve a vezetőségváltás miatt szükséges alapszabálymódosítást. Cseh Teréz
|