Ép- és parasportolók közös versenye Triatlonos hétvége Tatán
Július 19-20-án Tatán, az Öreg-tó partján igazi triatlonfesztivált rendeztek, ahol a magyar elit, a nemzetközi élvonal és a Paratriatlon Világkupa mezőnye randevút adott egymásnak, hogy két nap alatt három versenyszámban mérje össze erejét. Mintegy 850 sportoló állt rajthoz a különböző nemek, korosztályok és kategóriák - egyéni indulók, csapatok és váltók - küzdelmeiben. Közös nevező volt az úszás az Öreg-tó hűs vizében, a kerékpározás Tata útjain, majd a befutó a tóparton és a Kastély téren, ahol a sportbarátok emlékezetes párharcok tanúi lehettek ép- és parasportolók között egyaránt.
A hétvége szombaton a Paratriatlon Világkupával indult: 22 ország csaknem 60 versenyzője, köztük magyar indulók sorakoztak fel a rajtvonalnál. A hazai szurkolók örömére parádés magyar diadal született: Mocsári Bence, aki a párizsi olimpián ötödik helyezést ért el, Tatán Világkupát nyert, karrierje újabb fényes állomásaként. A nap másik nagy attrakciója az Old Lake Man Rövid Távú Triatlon Országos Bajnokság volt, ahol 1,5 km úszás, 40 km kerékpár és 10 km futás várt a résztvevőkre. A férfiaknál Dévay Zsombor diadalmaskodott magabiztosan, megelőzve Faldum Gábort és Soós Gergő Gyulát. A hölgyeknél ugyanezen a távon Zelinka Gabriella (UTE) szerezte meg az országos bajnoki címet, míg a tatabányai illetőségű, ám a GANZ AIR Team Újbuda SE színeiben versenyző Tóth Zsófia - nem kis meglepetésre - a második helyen végzett. Tóth Zsófi elmondta: nem számított ilyen eredményre, hiszen sok hazai és nemzetközi siker után már csak amatőrként áll rajthoz, ám ez a teljesítmény újabb lökést ad számára, hogy a triatlon, mely immár a hobbija is, továbbra is fontos szerepet töltsön be az életében. A kétnapos programsorozat az Old Lake Man Középtávú Amatőr Magyar Kupával ért véget, melyet nem véletlenül neveznek "gyilkos" küzdelemnek. A versenyzőknek 1,9 km úszást, 90 km kerékpározást és végül egy félmaratont, azaz 21 km futást kellett teljesíteniük. A férfiaknál az OLM Középtávú Triatlon Amatőr Magyar Kupát Németh Gergő (Balatonfüred) nyerte, a második helyen Barakonyi Márton (Pécs), míg a harmadikon Szilágyi Tamás (575 Team) végzett. Az abszolút női mezőnyben Soós Dorka (Százhalombatta) győzött, megelőzve Kiss Hellát (BEAC) és Koter Adélt. Az ünnepélyes díjátadón elhangzott: jövőre jubileumot ünnepel az Old Lake Man Rövid Távú Triatlon Országos Bajnokság és a Középtávú Triatlon Magyar Kupa, melyek 2026-ban lépnek a tizedik évükbe. Két éve társult melléjük a Paratriatlon Világkupa, mely különleges, felemelő és egyben szívszorító módon világít rá arra, mekkora erő lakozik az épek és a parasportolók közös versengésében. A sporteseményt Tata Önkormányzatának támogatásával a Footour Futó, Kerékpáros és Triatlon Sportegyesület (Footour SE) szervezte, élén Róth Balázs elnökkel. A csapat ismét bebizonyította: a precíz, fegyelmezett és alázattal végzett munka minden perce megtérül. Mind az önkormányzat, mind a Footour SE kiérdemelte a Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triathlon) elismerését; a díjakat a Paratriatlon Világkupa éremátadóján Róth Balázs és Michl József, Tata polgármestere vehette át. A tatai triatlonhétvége így nem csupán sportértékében, hanem szervezési minőségében is mércét állított, és méltó felütésként szolgált a közelgő jubileumhoz.
Kép és szöveg: Kiss T. József |