A Vörösmarty új igazgatója nemzeti színházat teremt a városban Dolhai Attilát nem kellett bemutatni Fehérváron
Kisvárdától Fehérvárig - Most, hogy a Vörösmarty Színház igazgatója lett, tervezi-e hogy esetleg ideköltözik? - Kisvárdán születtem, majd egy picike Ajak nevű községben nevelkedtem, majd onnan kerültem Kistarcsára, ahol jelenleg is élünk a családommal. Engem nagyon megviselt hajdan az Ajakról eltávozás. Mindig különös honvágy húzott oda, és valamifajta gyökértelenségnek éltem meg az eljövetelt. Nem kívánom ezt az élményt a gyerekeimnek vagy a feleségemnek. Mivel a párom zalai lány, azt szokta mondani, "hogyha költözünk valahova, akkor haza". Zalaszentbalázson van egy kicsi szőlőnk présházzal, majd valamikor talán ott lesz a végállomás. - A Vörösmarty Színház az én vállalásom, a családom támogatja a döntésemet, meg ezt a két vagy - a számtalan fellépés miatt - többlaki életet. A bemutatókra majd biztosan eljönnek velem Fehérvárra. Egyébként nem zavar a jövés-menés, mert az odaút egyfajta ráhangolódás a feladatokra, a hazaút pedig a befejezetlen dolgok lezárásáról szól.
Egy előadás, ami mindent megváltoztatott, avagy a fehérvári "Jó estét nyár, jó estét szerelem" - A pályám elején az útkeresés jellemzett: túlvoltam egy országos tehetségkutatón, aztán eltűntem, a pop és rock próbálkozások után a színház világába merészkedtem. Hol bátortalanul, hol kicsit elszántabban próbálkoztam. Kedves kollégámmal és barátommal hallottunk erről az előadásról. Stoppal jöttünk el ide, és az az átütő előadástól, Nagy Zsolt fantasztikus játékától, Földes Tamás bársonyos hangjától megadtam magamat. Zakariás Éva, Závodszky Noémi is szerepeltek a darabban. Gyújtópont volt nekem Fehérvár! Azt gondoltam, hogyha lehet így énekelni és játszani, akkor színész akarok lenni!
25 év színészi sikerei és a küldetéstudat - Az lett! Nem is akármilyen! A Mozarttól kezdve a musical- és az operett remekein át a Parasztbecsületig mindent sikerült eljátszania! Népszerű színészként az egész országban elismert. Veszprémben belekóstolt a Hippolittal a rendezés világába. 2025-től mégis egy teljesen új szerepben próbálja ki magát, színházigazgatói állást pályázott meg. - Hét-nyolc év után érdemes új kihívásokat keresni. Úgy éreztem, ennyi tapasztalattal a hátam mögött, képes lennék megteremteni a Generációk és a Remény színházát. A minden korosztálynak játszás mellett ez azt is jelentené, hogy ez a tapasztalt színész ikonok és a fiatalabbak együttműködésében jönne létre. Azt is a küldetésemnek érzem, hogy az operától a baletten, táncművészeten, musicalen, operetten, klasszikus és kortárs prózai darabokon át a nézők mindenből a legjobb minőséget kapják. Három évre szól a kinevezésem, de az a hatalmas kihívás, hogy nemzeti színházként működjünk, ennyi idő alatt nyilván nem teremtődik meg. A reális megvalósítás 3+5 évet kívánna. S ezt a fantasztikus álmot valóra váltva, én már át is adnám a stafétát valakinek. Ha nyolc év múlva mégis itt ülünk, és indulni akarnék az igazgatóságért, akkor juttassa ezt eszembe!
A 7:2 arányú szavazás - Imponáló volt a pályázatban, hogy a városvezetés mennyire magáénak érzi a színházat, hogy az igazgatás, a pályáztatás, milyen fontos dolog számukra. Inspiráló volt, hátha rám van szükségük. Akartam, és a jó Isten is azt sugallta, hogy itt a helyem. Összeszedtem magam, pályáztam. Nyilván tudtam az esélylatolgatásokról, arról, hogy a helyi indulónak messze nagy előnye van, de azt is, hogy nem én, vagy nem lobbik döntik el a kérdést, hanem a városhoz sok tekintetben kötődők szakmai állásfoglalása. Azt is elárulom, hogy volt olyan pont, amikor majdnem feladtam. A reggeli ima közben egy elmélyült, pihent állapot elő-előhoz nálam valami jó gondolatot. Most is szinte megvilágosodtam: nem állhatok meg félúton! - A családom, a barátaim támogatnak, van egy segítő csapatom: Németh Ákos drámaíró barátom, valamint gazdasági és marketinges tanácsadók - őket sem hagyhatom cserben! Fontos volt, hogy ne én döntsek ebben a kérdésben, inkább hagyjam magam vezetni. Ha a pályáztatás során visszalépek, akkor nem bíztam volna magam a gondviselésre. - Megfogalmazódott bennem, mit is tudnék mondani egy szakértői bizottságnak. Arról fogok beszélni, amit adhatok a városnak. Nemzeti színházi státuszt, a 25 éves szakmai tapasztalatomat, egy művészi alázat archetípusát annak érdekében, hogy ne én legyek fontos, hanem a társulat, s a közös teremtés. A szavazati arányból azt láttam: megértették, jó szívvel fogadták a küldetésem lényegét.
Változtatás vagy állandóság? - Egy vezetőváltáskor divat, hogy sokakat lecserélnek, saját embereket hoznak az igazgatók. - Szeretném, ha a támogató csapatom egy része továbbra is napi szinten együtt dolgozna velem. Ez Németh Ákos személyében új művészeti vezetőt jelent. Ugyanakkor a társulatot működtető erőket érdemes megtartani, így garantálni a minél kisebb zökkenést. Más személyi változtatást nem tervezek. Mindenkinek fontos a biztonság, hogy a belső feszültségek lecsillapodjanak, és az évad új inspirációkra adjon lehetőséget.
Hogyan tovább? Mik az évad legnagyobb kihívásai? - Decemberig adtam magamnak időt arra, hogy tanuljam a színház működését úgy, hogy már tervezem a 26-os évet új költségvetéssel. Szikora János készítette elő ezt az évadot. Az ő tudásának, bölcsességének tisztelete mellett mégis nekem kell meghozni az igazgatói döntéseket minden kérdésben. Mérlegelnem kell, hogy János víziói vagy az enyémek valósuljanak meg. Az önkormányzat elvárja a költséghatékonyabb működést, a több előadást, a nagyobb bevételt. - Vannak ötleteim a színházi bútorok-, kellékek-, és jelmezek újrahasznosítására. Kihasználatlannak érzem, hogy bemutató nélkül ment le a szeptember, hogy októberben és decemberben is üres napokkal működjön a színház. Szervezési hibának látom, hogy nincsenek lefektetve a bérletes előadások napjai. Így sem a nézők, sem a színészek nem tudnak előre tervezni. A 25-26-os évad elsődleges feladata, hogy kiszámíthatóvá tegyük a működést minden érintett számára. Valamint a 26-os évben a darab választások segítségével láttatni szeretném a zenés és prózai előadások ízlésbeli irányát. Minőség minden műfajban - A kíváncsiság varázsa, az új inspirációk fontosak a rendezők és a színészek számára. Én hitet kaptam, megerősítést, hogy alkalmas vagyok arra, hogy jó színházat csináljak itt. Minden tapasztalatom, szakmaiságom számít. Túl vagyok sok-sok kihíváson, talán már a megfelelési kényszer feszültségén is. Belelátok a marketing, üzemeltetés, színházteremtés kulisszatitkaiba. - Nem bratyizni jöttem, nem az érdekel, hogy igazgató vagyok, hanem az: hogyan legyünk valamennyien részesei annak, hogy jó előadásokat hozzunk létre. Igenis élvezze mindenki, legyen boldog attól, hogy egy darabban dolgozik a díszlettervezőtől a színpadi munkásokon át a színészekig, mert ekkor az a katarzis sugárzik át a nézőkre "nekem játszott, rólam szólt" - ezt kellene létrehoznunk. Én is ezt szerettem a színházban. Ha a Vörösmarty Színházba járó fiatalok beleszeretnek egy színészi alakításba, kedvük lesz folytatni a munkát Kedvencek - A nagy álom, a színház után beszéljünk egy kicsit Önről is, amolyan villámkérdés formában! Melyek voltak a kedvenc szerepei? - Musicalből a Mozart, a Rómeó és Júlia - ezek hozták meg az országos népszerűséget. A Monte Christo, a Jézus Krisztus szupersztár. A Chicagói hercegnő, a Marica grófnő, a Csókos asszony, Lili bárónő operettek. A Bajadér Miklósa Erikával. Prózai szerepként a Koldusopera, a Pozsgai féle Királytalálkozó főszerepe, mint film. - Rendezés? - Veszprémben a Hippolit, mert tudtam a fiataloknak újat mondani, az idősekkel összekacsintani. - Étel? - Mákos guba, csípős babgulyás baracklekváros fánkkal vagy palacsintával, gyümölcsleves bármilyen füstölt feltéttel. - Szín? - A barnát szeretem nagyon meg a lilát. Ruhában kék, fehér, fekete - nagyon pasi vagyok. - Öltözék? - Amit mondanak. - Dédelgetett terv? - Mindazokat a darabokat megírni, színpadra vinni, amik a fejemben járnak. - Családi program? - Ülünk egy asztalnál, jókat beszélgetünk. Fröccsözünk. "Amikor én még…" szülői, testvéri, unokatestvéri családi történeteket hallgatni. - Fehérvári hely? - Még nincs, de szívesen ismerkedem a várossal. - Kirándulóhely? - Kötődünk Szegedhez. A Szabadtéri miatt a gyerekekkel sokat voltunk ott. De vannak kedvenc családi feltöltődési helyeink, kegyhelyeink, mint Máriabesnyő, Csíksomlyó. Még tartozom Vikinek, a feleségemnek a 25. évfordulós hajókirándulással. Generációk reménysége a családban is - Második generációs művészcsalád - ezt mondta magukról. Ez azt sejteti, hogy a lányai örököltek valamit Önöktől... - Igen. Luca a Zeneakadémia oratórium és dalének mesterszakára jár. Az Országos Operaversenyen 2. helyezést ért el, de könnyűzenei élményei is vannak, többször léptünk már fel együtt. Emma a BME építésze, ám más álmokat is sző. Anna a Balettintézetben tanul zene-tánc ágazaton - nagy küzdő.
Dr. Göde Andrea |